Mikor lesz húsvét? Melyik napra esik a húsvét? Egyáltalán, hogyan számolják ki, hogy hányadikára esik a Húsvét? Állandóan, évente vissza-visszatérő kérdés, lássuk hát a választ...
A keresztény húsvét eredete A keresztény húsvét Jézus Krisztus feltámadására való emlékezés, hálaadás az általa elvégzett áldozatért, melyeket értünk, emberekért tett. Jézus helyettesítő áldozata lehetővé tette ugyanis, hogy ne bűneink szerint legyünk megítélve, hanem a Jézusba vetett hit által üdvözülhessünk, kegyelemből. A keresztény húsvét időpontja a 325-ös niceai zsinaton lett meghatározva.
Eszerint a tavaszi napéjegyenlőséggel március 21. egybeeső, vagy az azt követő holdtölte utáni első vasárnap a húsvétvasárnap. A húsvét így, ellentétben a karácsony ünnepével, minden évben más napra esik, de mindig március 22. és április 25. között. Sajnos ennek meghatározására nem jelöltek ki módszert, így például az alexandriai és a római pátriárka alá tartozó egyházrész másképpen számította a húsvét időpontját.
Később a VI. században Dionysius Exiguus alkotott egy olyan eljárást, amely azóta is az alapját képezi a húsvét időpontja kiszámításának. A húsvét meghatározza a többi mozgó ünnep dátumát is: farsangvasárnap, virágvasárnap, áldozócsütörtök, pünkösd, Szentháromság vasárnapja, Úrnapja. A húsvét magyar elnevezése onnan származik, hogy ekkor ér véget a nagyböjt, a hústól való 40 napos tartózkodás.
Húsvét 2005-ben: március 27.
Húsvét 2006-ban: április16.
Húsvét 2007-ben: április 8.
Húsvét 2008-ban: március 23.
Húsvét 2009-ben: április 12.
Húsvét 2010-ben: április 4
Húsvét 2011-ben: április 24.
Húsvét 2012-ben: árpilis 8.
Húsvét 2013-ban: március 31.
Húsvét 2014-ben: április 20.
Húsvét 2015-ben: árpilis 5.
Húsvét 2016-ban: március 27.
Húsvét2017-ben: április 16.
Húsvét 2018-ban: április 1.
Húsvét 2019-ben: április 21.
Húsvét 2020-ben: április 12.